A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csikós János tanár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csikós János tanár. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 28., kedd

Petőfi Sándor utca - Fót

 Istvántól Fótról kaptunk most képeket.  Nagy köszönet érte, és  atermésztesen aköszönő /ajándék Petőfi költemény  most sem marad el! 




Virtuálisan végig is sétálhatunk a Petőfi Sándor utcán : 

A Petőfi Sándor utca és Szeberényi utca sarkán található az evangélikus templom, melyről  István fényképet is  küldött. 

A köszönő /ajándék Petőfi vers, most egy  klasszikus (részlet) a János vitézből. :Tüzesen süt e a nyári nap sugára... 
mindannyiunk által ismert és folytani tudó részlet

A 

Csikós János (sz 1946)
könyvtár- magyar szakos tanár




Fót városa, a régészeti feltárások alapján az újkőkor óta lakott  település. A szarmaták által kiépített sáncrendszer maradványait  is megtalálták,  illetve népvándorlás kori temetőt is tártak fel területén. Árpád kori település. Nevét 1219-ben említik először.
A település a török hódoltság  idején is mindvégig lakott maradt, csak a török elleni felszabadító háború idején vált átmenetileg lakatlanná. Ekkor lakatlan pusztának nyilvánították, az időszak véget értével viszont újra benépesítették.
A Rákóczi szabadságharc alatt azonban ismét elnéptelenedett, de 1715-ben már újra lakott helynek írták le. A lakosság számának növekedése részben spontán betelepülés, részben szervezett betelepítés eredménye volt. Elsősorban evangélikus családok költöztek a településre.
Az 1800-as években  gróf Károlyi család  birtoka lett.az1830-as években már kastélyt építettek, mely a mai  napig a város egyik  nevezetes épülete. Károlyi István gróf építette  fel  a fiatal Ybl Miklós  tervei alapján a katolikus plébánia templomot, mely a város  nagy büszkesége ma is.  1951-ben a szomszédos Kisalagot mely korábban  Dunakeszihez tartozott   Fóthoz  csatolták közigazgatásilag. 

A várost bemutató videó,    Budapesten, kezdődik hogy  bemutassa hogyan, s miképp  kapcsolódik másik nagy  költőnk  , Vörösmarthy Mihály Fóthoz. Tartalmas, kedvcsináló  kirándulást ez Fótról, 





2023. március 27., hétfő

Petőfi utca- Veresegyház

A kanyargós veresegyházi  Petőfi utcájáról István  küldött utcatábla  fényképet. Újabb lehetőség is egyben  utca néző , országjárásunkra. nagy köszönet érte. Az ajándék/ köszönő  Petőfi vers pedig ezúttal:  Lennék én folyóvíz

Petőfi utca virtuális sétára való a googgle mapssal.




Csikós János (sz 1946)
könyvtár- magyar szakos tanár





Versegyház  városa a budapesti agglomerációban található. 
Ősidők óta lakott település volt, Kr. előtt 3000-ből  van régészeti  kincse, amely az un. dunántúli  vonaldíszítésé kultúra meglétét  bizonyítja . a Kr. u. 100–150-ből származó előkelő szarmata nő pompás sírmellékletei azt bizonyítják, hogy Veresegyház földjén egy szarmata törzsfőnök és   családja temetkezett, és nyilván szállást is tartott. Kr. u. 568–670 közötti időből egy  avar  temetőt tártak fel. 
Első említése 1375-ből  való, egy periratban.3/4 részben a váci püspök, 1/4 részben  a nagyváradi káptalan birtokolta. 
A törökök is  birtokukba  vették, majd kiűzésük után újra a váci püspökség bírtoka  lett. és kialakították a veresegyházi ispánságot. 
1911-től  ezen a vonalon közlekedett az  ország első villamos  vasútja. 
A településen élő lakosság  főleg mezőgazdasággal foglalkozott. Az epertermelés fontosságát kifejezi, hogy a címeren kívül a XVIII. században épült római katolikus templom mennyezeti freskóján is megjelenik, amint lányok epret ajánlanak fel hálaadásként Szűz Máriának.
1929-ben megnyitotta a tavon strandfürdőjét 100 öltözőkabinnal, étteremmel és kiadó szobákkal. A községben élő Pádly Aladár festőművész sikeres plakátja tömegeket vonzott a „veresi strandra”, amely akkoriban már belekerült Magyarország útikönyveibe.