Bár Komarno Petőfi utcája és a város is bemutatásra került, most mégis oda térünk vissza. Farkas István természetesen lefényképezte ott jártakor a Petőfi mellszobrot is, de a szobrok-emléktáblák külön blokkban szerepelnek mindig, így ez a Petőfi szobor is külön bejegyzést kap. Nagy köszönet és természetesen köszönő/ajándék vers is dukál érte.
Nem oly régen (2017-ben) került felavatásra e mellszobor egy csongrádi művészpár alkotása..
Petőfi járt Komáromban, Jókainál. 1842-ben. Éppen hozzá menet kapcsán írta egyik legszebb versét, A Dunán címűt. S mint oly gyakran költészetében, a táj egy emberi esemény leírásával van párhuzamba téve. Életünk és a köröttünk lévő természet összekapcsolása költészetének egyik alappontja
A DUNÁN
Folyam, kebled hányszor repeszti meg Hajó futása s dúló fergeteg!
S a seb mi hosszú és a seb mi mély! Minőt a szíven nem vág szenvedély.
Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó: A seb begyógyul, s minden újra jó.
S az emberszív ha egyszer megreped: Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.
Sajnos ezt a verset nem találtam meg hangzó formában, így helyette a Petőfi bicentenárium egy kiemelkedő sorozatát a Minden napra egy Petőfi , a Veszprémi színház programját ajánlva közülük választottam.. S valóban az év minden napján elhangzik egy Petőfi vers a Veszprémi Színház erre aza laklomra kialakított szobájában. Hol felolvasva, hol "elszavalva". Többnyire egyszerű, verset szerető emberek előadásában, akiket Petőfi költészete, Petőfi megünneplése köt össze. 365 vers 365 különböző ember tolmácsolásában. Ebből választottam most a Magyar vagyok című verset
Az iskola 1928/29-es tanévtől áll a diákság és pedagógusok rendelkezésre.Először fiú iskolaként,majd a 1945-től a komáromi gimnázium és kereskedelmi iskola profilra váltott. 1947-től újra általános iskolai szerepet kapott. Petőfi Sándor nevét. 1952 óta viseli
A Petőfi témával kapcsolatos gyűjtéséről készült bejegyzés itt olvasható:
de aki itt szeretne rápillantani az iskola mai arculatára, Íme: a gyönyörűen felújított , neobarokk, napsütéses Petőfi Sándor Általános Iskola, Komáromban, Ilona fotóin!
Petőfi Sándor járt Komáromban 1842 nyarán! Jókai Mórt látogatta,meg unokatestvérével Orlaí Petrik SomávalAz 1841/42-es tanévben Pápán ismerkedett meg Jókaival és jó barátságba kerültek. A látogatáskor írta a Dunán című versét.
Sajnos még egyetlen előadó sem fedezte fel, pedig több ez a vers mint egy szerelmi bánat leírása . Filozófiai,és egyben népbölcseleti mélységű.S mindössze 19 éves ekkor Petőfi.
A DUNÁN
Folyam, kebled hányszor repeszti meg Hajó futása s dúló fergeteg!
S a seb mi hosszú és a seb mi mély! Minőt a szíven nem vág szenvedély.
Mégis, ha elmegy fergeteg s hajó: A seb begyógyul, s minden újra jó.
S az emberszív ha egyszer megreped: Nincs balzsam, mely hegessze a sebet.
Komárom városát a II. világháború utáni országhatár kijelölés ketté választotta. így a Duna jobb partján elterülő része hazánkhoz, a bal part mögötti rész az akkori Csehszlovákákiához került. (Mára már ez az egyesülés is felbomlott és így Szlovákia része., Komarno néven. Az Európai Uniós tagságunk óta viszont már útlevél nélkül, akadálytalanul lehet közlekednünk mindkét részén.
Történelmi jelentősége, a török időkben és az 1848/49-es szasbadságharc idején is megmutatkozott. Sem a török sem a Habsburg császár csapatai nem tudta elfoglalni.
Már a rómaik idejében kedvelt része volt a hadseregnek és és nyomában megtelepülő polgárságnak. A mai napig kerülnek elő igen jelentős régészeti leletek e korból. Különösen a sződi városrészben
1965-ben a lengyár vízszükségletének feltárásához a kitatófúrások során 65 celzius fokos meleg termálvízre találták, így a város már jelentős termálvízzel,és termál fürdővel is gazdagodott