A következő címkéjű bejegyzések mutatása: László Evelin Gréta énekesnő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: László Evelin Gréta énekesnő. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 20., hétfő

Petőfi Sándor emléke (rózsa) - Márk Gergely

Ígértem, hogy  újra   írok Petőfi  rózsájáról, ha sikerül  megtudnom- ,milyen is  lehetett  az a rózsa , amelynek tiszteletből a Petőfi  rózsája nevet adta ifj. Emich Gusztáv 1888-ban.

Levelet  írtam  a magyar Rózsatársaságnak, 

Tisztelt  Rózsatársaság!

Az 1889-es Petőfi  Albumban  találtam egy   verset, melyet Kiss József írt  Petőfi-rózsa  címmel 1888-ban. egy rövid megjegyzéssel 
Mégpedig, hogy  az 1888-as virágkiállításon  ez a rózsa  valóságosan is megjelent, s nem más, mint az Országos  Magyar Kertészeti  Egyesület  megalapítója ifj.Emich Gusztáv  adta  az adott rózsának a souvenir d' Alexander Petőfi nevet. 
Próbáltam  megtalálni a neten, hogy van-e  erről rózsáról  valamilyen leírás, vagy kép, de nem találtam semmit. 
Ezért fordulok Önökhöz. Talán Önök  tudnak segíteni a Petőfi rózsa történetének  részletivel.

S kaptam választ is: Kohári Györgytől.

"A Petőfi rózsákról, (Mert kettő, talán három van, de leginkább volt.) az alábbiakat lehet tudni.
A helpmefind.com adatbázis szerint ketten is nemesítettek Souvenir d'Alexander Petőfi nevű rózsát. Az egyik nemesítőként Emich Gusztáv, a másiknak pedig Zsednyicsek József a nemesítője. Itt az egy fajta, két nemesítő esetében valamilyen félreértés történhetett az adatbázis szerkesztők körében. Bizonyos jelekből úgy tűnik, hogy az adatbázis szerkesztői a teljes (!) fellelhető kertészeti szakirodalom rózsákra vonatkozó részét átnézték, és amit fajtanévként fajtaleírással találtak, azt beépítették az adatbázisba. Nem biztos azonban, hogy a magyar nyelvet és kultúrát jól ismerő nézte át a régi magyar szakirodalmat. Az említett rózsához Emich Gusztávnak és Zsednyicsek Józsefnek is lehetett köze. Meg kellene keresni az eredeti forrásokat, ahol erről a rózsáról lehet olvasni. 

Magáról a rózsáról: A rövid (helpmefind.com) leírás szerint egy világos-rózsaszín teahibrid lehetett, szirmainak volt némi fehéres árnyaltsága, a virágok az elnyílással sötétebb lilás árnyalatúvá váltak. A szirmok száma 17-25 között volt. Ez a fajtaleírás számos teahibridre ráillik

A fajtaleírások nem mindig voltak pontosak, jó minőségű fényképek drágák voltak, a rózsákról inkább művészi rajzok vagy aquarellek készültek. Ezek bár nagyon szépek, de nem mindig alkalmasak a fajta pontos azonosítására. Nagyon valószínűnek tartom, hogy átneveződött valamelyik korabeli fajta. Ezt akkoriban elég sokan megtették, nem csekély káoszt teremtve a régi rózsák világában.
A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy Emich Gusztáv (Vagy Zsednyicsek József) talált egy szép, névtelen teahibridet és azt némi Petőfivel összefüggő dicsfényért a kor divatos francia rózsa nevével látta el. 

 Sajnos a fajta elveszett, így a fentebbi találgatásom bizonyítani is cáfolni is lehetetlen.

Egyetlen dolgot lehet tenni: az 1888 előtti, a fajtaleíráshoz legközelebb álló régi rózsákat megvizsgálni és azt írni-mondani, hogy ez a fajta áll legközelebb a Souvenir d'Alexander Petőfihez. Ez sem könnyű, mert a Petőfi nevét viselő rózsához hasonlóan igen sok régi rózsa elveszett. Némi segítség lehet a Rózsa Újság (Így volt a neve.) 

A teljességhez hozzátartozik, hogy Márk Gergelynek is van a jeles költőről elnevezett rózsája, a Petőfi Sándor emléke. Ez a fajta a Budatétényi Rozáriumban bizonyosan megtalálható."

  S valóban , meg is találtam a neten. képpel együtt



PETŐFI SÁNDOR EMLÉKE

Fajta:Polianta rózsa
Nemesítő:Márk Gergely (1991)
Szín:tüzes cseresznyepiros
Virág:6 cm, erősen telt, folyamatosan virágzó

JELLEMZŐK

Virágzat:erősen telt
Télállóság:magas fagyállóság
Vízigény:Szárazságtűrő

LEÍRÁS

30-40 cm magas, mérsékelten szétterülő bokor. Lombozata középzöld, levele középnagy, gyengén fényes. Betegségekkel szemben toleráns.

Márk Gergely (1923-2012)

okleveles kertészmérnök,

többszörös  aranyérmes 

 gyógynövény- és rózsanemesítő.

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rk_Gergely

vásárolható rózsáiból itt:

https://www.rozsamarkgergely.hu/

Petőfi emléke  rózsa  sajnos nem kapható , de  Erkel Ferenc, Arany János, Mezey Mária és más hírességek nevét  viselő rózsáiból  vehető interneten keresztül is. 

Köszönet és ajándékként Kohári Györgynek és a Rózsatársaságnak, hogy  általuk rátalálhattunk erre a csodás  rózsára:  Petőfi Sándor  : Szerelemnek rózsafája  megzenésített  verse László Evelin Gréta  előadásában következik


László Evelin Gréta

énekesnő


Ha valakinek  kedve támad a  rózsa szimbolikájával, 

a rózsafajták történelmi korokon átívelő összefoglalójával 

vagy a rózsaolaj  és a pápai  aranyrózsa  történtével megismerkedni

 az alábbi linken  érdekes  írásokkal gazdagíthatja  tudását :https://mek.oszk.hu/19900/19906/19906.pdf