Ili fáradhatatlanul járja a környéket, Petőfi utcák és településük nevezetességeire "vadászva" Most Dányban járt, és hozott egy nagyon egyedi és izgalmas utcatáblát. Természetesen az ajándék Petőfi vers most sem marad el. Petőfi Sándor: Álmodtam szépet, gyönyörűt a címe
Szilvási Szilárd
színész
Régészeti leletek bizonyítják, hogy Dány és környéke az őskortól kezdve lakott volt, így kelta, szarmata, avar leletek kerültek elő. A Kálvária dombon mai napig találnak Árpád-kori és későbbi cserép maradványokat, tehát ott település létezett.
A Kóka felé eső részen szarmata település nyomait találták meg, benne egy római kori terra sigillata edénytöredéket. Ugyanígy a környék legnagyobb hosszú életű szarmata települése volt a Dányi tó nyugati partján.
Neve a régi magyar Dan személynévből keletkezett, mely valószínűleg a Dániel rövidülése. Történetileg a névadó személy Dán, vagy Dány, a falu első birtokosa, vagy telepítője lehetett.
Nevét először 1272-ben említették az írásos forrásokban.Csák Máté birtoka volt, akitől Károly Róbertelvette, és odaadományozta Harsundorfi Ülvingnek.
Középkori földesurai a Széchenyiek, majd a Perényiek voltak. 1559-ben már a török által megszállt területekhez tartozott: a pesti nahije községei között szerepelt 14 adóköteles házzal. A falu a török idők későbbi szakában sem pusztult el, sőt 1673-ban római katolikus plebániáját is megemlítették, amely később leányegyházzá vált, és Zsámbokhoz tartozott.
A török kiűzése után 18. század elején újjátelepült, gróf Starhemberg uradalma lett. A mai napig megvan az a festmény amit Ő adomáynozott a falu templomának, s amely jleneleg a rk templom kórusfeljárójában található. A gróftól közvetlenül vásárolta meg Grassalkovich Antal .
1867-ben a magyar kormány az itteni majorsági birtokot megvásárolta, és a gödöllői koronauradalomhoz csatolta. https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A1ny
Ili bejárta a falu központi részét és az ő fényképeivel folytatódik a telpülés mai arculatnak bemutatása:
(Szent Margit legendában is említik DÁNY települést
A falu 750 éves fennállásának emlékoszlopa
Az alábbi videó válogatása 2025-ös DÁNYI NAPOKBÓL

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése