2025. december 31., szerda

A 200. bejegyzés

2023 decemberében indult  a blogunk, tulajdonképpen folytatásaként  a korábbi  Petőfi utcák Budaörsi Olvasókör blognak, már  az Olvasókör keretein kívül. Azért ,mert  azok az  emberek (kb 35-en) akik lelkesen gyűjtötték abban az időben az utcatáblákát, Petőfiről szóló  írásokat, nem akarták, hogy vége legyen.

Megszerették, a  virtuális országjárást, a települések ről szóló videókat, történelmi  ismertetőket, azt, hogy minden  egyes  bejegyzéshez egy újabb  Petőfi vers, ( néhány többször, de más-más  előadókkal) .

Az elmúlt két  évben így összesen 145 különböző Petőfi vers  hangzott el,  vagy csendült  fel, zenés  változatban.

191 színész, verskedvelő egyszerű ember, énekes,  vagy  zenei együttes, képzőművész, alkotásán keresztül, író által, új és új színe , hangulata lett  Petőfi verseinek, vagy  a róla készült  szobrok  karakterét illetően. 

114 új település került  fel  virtuális országjárásunk térképére, a benne élők kicsit  jobb  megismerésével. 

Azt gondolom, hogy igazán méltó módon- ünnepeltük  Petőfit,  születésének 200. évfordulója kapcsán. A z 50 évvel későbbi  már egy  másik nemzedék feladata, remélhetően  öröme lesz. Én  kiváltságnak is  érzem, hogy a 150. és 200. ünnepet is átélhettem.  Fogadjátok szeretettel és köszönetemként az alábbi  két   videót. Remélem méltó lezárása lesz  ennek a projektenek. 

Kiss Eszter  színésznő irodalmi posztjait  nagyon megkedveltem, ajánlom figyelmetekbe a többi irodalmi estjének  videeo  változatát is. 

Ő is készített  Petőfi 200 kapcsán egy fél órás  összeállítást. Csodás, élménydús, valódi   irodalmi est Petőfiről, Petőfitől. 

 Fogadjatok  szeretettel, köszönetként a begyűjtött  utcatáblákért, szobrok, emléktáblák fényképeiért . A megtett  kilóméterekét. 



Kiss Eszter (1971)

színművész 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Eszter_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz


S hogy a zene  se maradjon  ki   végezetül 

Juhász Gyula : Petőfi centenárium


Hangraforgó együttes

F.Sipos Bea

Faggyas László

https://www.hangraforgo.hu/honlap_2015/rolunk.html

Itt pedig a blog azon összesítőjét adom át , ami a közvetenül a blog oldalán  nem látható. 

1. A blog megtekintésének összesítése


2.Azon országok vannak színezve , ahonnan  megtekintése  volt  a blognak. Érdekes  talán, hogy USA és  hazánk a két  legtöbb   érdeklődőt  mutat  az összesítés.


Ehhez egy megjegyzésem is tartozik. Ugyanis  két helyről, Honkongból és  Szingapurból  olyan  magas  megtekintést adott a statisztika 3-3000 körüli értéket, ami bizonyára  nem Petőfi iránti érdeklődés  miatt volt, hanem valószínűleg  hekker iskolák  gyakorlását  szolgálta. . Ezért is   van, hogy  a beküldőket   nem írtam  be  teljes névvel. 

3.A bejegyzések rangsora,  rákattintás  száma  alpján.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése