2025. november 21., péntek

Petőfi S.utca-Törökszentmiklós

Ili újabb utcatáblával  örvendeztetett meg  bennünket. Törökszentmiklósról . látható már a tábla  állapotán, hogy rendezett, szép településre érkezett. A címeres  utcatáblákat is gyarapítva.  Nagy köszönet érte, természetesen , és az ajándék  vers is következik. Petőfi Sándor :Hazámban 



Sajnos az nem tudható kinek az előadásában, mert csak annyi van írva, hogy Versek megzenésítve.


Törökszentmiklós címere a kétszeres  koronával, és  két fehér galambbal már jelzi, hogy nagy múltú település.Az újkőkortól vannak  régészeti leletek, a bronzkorból település maradványokat is feltártak. Itt hagyták nyomaikat  a kelták , honfoglalás kori leletek, és kun halmok maradtak - A tatárjárás során elnéptelenedett a vidék  1399-ből maradt oklevélen kezd  feltünni a település neve először Zenthmyclos alakban.
Az első azonosítható birtokosa a Bala család volt, erről a családról kapta a nevét, sokáig Balaszentmiklós néven emlegették.  népes és lakott hely volt, ahol  32 portát írtak össze.
A török 1555-ben  elfoglalta a települést és az egyetlen tiszántúli török erősségé tette.  A palánkvár pusztulása 1685- ben következett be, a visszafoglaló harcok során. Ekkor jobbára lakatlanná vált  és csak 1720-ban  települtek be újra a magyarok, főleg Szabolcs és Békés megyéből Az ide költözők nem robotoló jobbágyok lehettek, hanem olyanok akik  pénzzel megváltották a földhasználatot. 
Először reformátusok érkeztek, majd a katolikusok,  Hogy elkerüljék a vallási villongásokat, elkülönítve telepítették le őket.  Mezőváros rangot kapott.
1849-ben, a szabadaságharc  leverése  után is megőrzhette  városi  rangját. Az 1870-80as  években több  gépgyár is  működni kezedett a városban  de ennek ellenére  visszaminősítették nagyközséggé.  
Városi rangját 1952-ban kapta vissza.

Ilona  fényképet köldödött a pályaudvarról 

Íme  egy videó a város  fennállásának 300 éves évfordulójáról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése