Fehárvárra érkezvén a hatalmas , egymással szemben elhelyezkedő freskók leptek meg elsőként a vasútállomás várójában.. Érdemes , már önmagában is hosszabb nézelődésre, de buszkeresésben voltunk, amivel a központba juthatunk, s az viszont fél óránként közlekedett. Így ezen alkotások részletesebb megtekintése még várat magára részünkről.
Ami az első benyomásokat illeti , az igazán pozitív volt. A buszon a helyi utasoktól sok érdekes tájékoztatásban részesültünk. Lokálpatrióta büszkeséggel kommentáltak az útvonalat, így 20 perc alatt egy rövid várostörténeti ismertetésben volt részünk. No ilyent nem él át az ember a főváros tömegközlekedésén, de saját kisvárosunkban sem. Persze ehhez kell az a gazdag múlt, és örökség, aminek láthatóan boldog tudói is voltak útbaigazítóink. Még le sem szálltunk a buszról, de már nyílvánvaló volt, hogy többször el kell jönni, ha mindazt meg akarjuk nézni amikről meséltek.
A sétálóutca minden egyes épülete érdekes, árasztja magából a különböző korszakok hangulatát. jellegzetességeit. Mintha csak ezért lettek volna összeválogatva ide. A modern téralakító elképzelések oly harmónikusan illenek az ódon falakhoz, kis utcákhoz, hogy ujjong az ember lelke. Példázva, hogy milyen békésen megférhet egymás mellett a korokon , korszakokon átívelő különbözőség.
Csendes, nyugodt sétára ad lehetőséget ez a sétálóutca, úgy, hogy lépten nyomon valami apró különlegesség látható.
Itt van pl a Fekete sas patika portálja
IDÉZET 150 ÉVES MÚZEUM MEGYNITÓJÁBÓL
"150 évvel ezelőtt Székesfehérvár és Fejér vármegye meghatározó közéleti szereplői hittek abban, hogy egy város jövőjét, kulturális és közéletének aranykorát a polgárok erős lokálpatriotizmusa, a közösség ereje és az összefogás adhatja.Várospolitikusok, vármegyei főnemesek, az egyház tagjai, tekintélyes polgárok, közéleti, oktatási és kulturális személyiségek – 137-en – elhatározták, hogy egyértelmű üzenetet küldenek a város akkori jelenének és reménybeli jövőjének: megalakították a Szent István Király Múzeum jogelődjét, a Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egyletet. A 150 évvel ezelőtt létrejött múzeumügy nemcsak 137 vízióval rendelkező kivételes polgár ügye volt, hanem az egész város jövőfejlesztés melletti elkötelezettsége testesült meg benne. Ma a múzeum 150 éves múltját megünnepelni: állásfoglalás. A szellemi, tudományos és kulturális hagyatékunk élővé tétele felelősség és hit abban, hogy a következő 150 év múzeumi fejlődése is töretlen marad."
Az első emeleten népviseletek, szobabelsők, okmányok használati tárgyak szépen rendezett sora található
Én most csak párat választottam ki, mert nekünk is 1 órába tellett, míg az összeset megnéztük. Felidézve gyerekkorunk emlékeit a dalokról.

.jpg)

.jpg)



.jpg)




.jpg)










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése