Hilda most Esztergomból küldött nekünk Petőfi utcatáblát. Eddig csak egy olyan utcatáblánk volt (Pilisvörösvárról) ahol két utcanév egymás alatt, így megőrizve és tudatva az arra járókkal az utca korábbi nevét .Eszergom utcajegyzékét átolvasva ugyanis jelenleg nincs Szent Anna utca. Valószínű, nekem ,hogy korábban Szent Anna volt ugyanezen utca neve. Ez nagyon szimpatikus megoldás. A történemünk piciny "képeslapja". Mily sokat mondanának el és figyelmeztetnének egyúttal a történelmünkre, ha máshol is követnék ezt a megoldást.
Nagy köszönet Hildának a féynképért. A köszönő/ajándék Petőfi vers most sem marad el, természetesen: Szemek, mindenható szemek
A Várhegy alatti fejedelmi, majd királyi szolgálónépek, kézművesek, kereskedők településeiből alakult ki az Árpád-kori Magyarország legjelentősebb városa – az ország gazdasági életének legfontosabb helye. A francia Odo de Deogilo, aki 1147-ben járt itt, a következőket írja: „a Duna számos ország kincsét és gazdagságát hordja össze a híres Esztergomba.”
A város leggazdagabb polgárai a távolsági kereskedelemmel, iparral foglalkozó latinusok – francia, spanyol, belga és olasz származású polgárok – alkották a városi tanácstestületet (XIII. századi pecsétjük képéből alakul ki Esztergom címere).
Ebben a városban keresték fel az országba érkező vagy átutazó külföldi uralkodók a magyar királyokat.
IV. Béla a királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozta, s székhelyét az ország végleges fővárosába, Budára helyezte át. Ő maga azonban családjával együtt az esztergomi ferencesek templomába temetkezett, melyet a tatárjárás elpusztított, de a király fényesen újjáépítette (1270).
Érsekei révén Esztergom a XIV–XV. században gyakran országos események színtere, s a magyar kultúrának – Buda mellett – egyik legfontosabb fellegvára volt. Az érseki udvarban, amelynek gazdagsága a budai és visegrádi királyi udvarokéval vetekedett, gyakran fordultak meg királyi vendégek és Európa-szerte ismert tudósok, művészek: Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király, Galeotto Marzio, Regiomontanus, a híres csillagász vagy Ilkus Márton és Georg Peuerbach, Pier Paolo Vergerio és végül Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója.
A török hódítás a virágzó középkori Esztergom pusztulásának is kezdetét jelenti. A mohácsi csatában az érsek is elesett. Amikor 1526 és 1543 között két királya is volt Magyarországnak, hat alkalommal ostromolták Esztergomot – hol Ferdinánd, hol Szapolyai János seregei, hol pedig a törökök. A vár 1530-ban végül Ferdinánd kezére került. A főkáptalant és az érseki székhelyet Nagyszombatba, illetve Pozsonyba költöztették (ennek köszönhető, hogy a kincstár egy része, a levéltár és a könyvtár anyaga megmaradt), és a vár védelmét külföldi zsoldosokra bízták.
A törökök főleg a várat építették, erősítették, de emellett jelentős új épületeket, dzsámikat, mecseteket, minareteket, kupolás fürdőket is emeltek. Ezeket és a még fennálló korábbi épületeket az 1683. évi, Esztergom felszabadítását eredményező ostrom tarolta le, tizedelte meg, bár néhány török építmény fennállt még a XVIII. század elején is.
A török kiűzése után1708. február 18-án végül visszakapta szabad királyi városi rangját, de mérete, jelentősége árnyéka volt csak a réginek. Mária Terézia 1761-ben visszaadta azt az esztergomi érsekek tulajdonába, ahol két év múlva megkezdődtek a hatalmas, új egyházi központ kiépítésének munkái. Bár a monumentális építkezés és az érseki szék visszaköltözése (1820) jelentős szerepet játszott a város életében, Esztergom fejlődése fokozatosan lelassult, s a Bazilika építésének befejezésével szinte teljesen leállt.
A XX. század elejére Esztergom már csak közigazgatási székhely mivolta, illetve kulturális és oktatási intézményei, jelentős épületei miatt számított fontosabb településnek.
Aki ma Esztergomba utazik, már messziről elgyönyörködhet a magyar klasszicizmus legmonumentálisabb épületében, a Bazilikában, amely a kanyargó Duna felett, a Várhegy tetején, hegyek koszorújába zárva uralkodik a tájon.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése