Ilona újabb Petófi utcás táblával örvendeztetett minket.Egyéni kivitelzés úgy gondolom, s persze párja nincs is. Nagy köszönet érte, s a köszönő/ajándék Petőfi vers most: István öcsémhez
Viczián Ottó (sz 1974.)
Jászai Mari Díjas
Magyar szinkron .hu Közönségdíjas
színész,
A Soproni Petőfi Színház örökös tagja
Címere nincs a falunak, így a határát jelző tábla kerül a címer helyére, amit szintén Ilona fényképzett le nekünk. Közönet érte
Hirics (Kő-) nevét egy 1224.ből származó oklevél említi először. 1346-ban ugyancsak említik egy oklevélben. Kuhyrich néven. Területe a pécsi káptalan birtoka volt már 1244-ben is. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hirics
Azonban a tanácsi rendszerből fellelhető egy tanulmány, melynek pár részlete segít megismeri e kis lélekszámú (235 fő) falu sorsát http://real.mtak.hu/167702/1/3-Ragadics.pdf
"Az országban egyedülálló módon a Baranya Megyei Tanács 44/1971-es utasításával bevezette a községi krónikaírást,
konkrét szempontokat rögzítve a munkaanyagok elkészítéséhez. A községi tanácsok
egy-egy megbízottja, a vb-titkár által kijelölt személy leírást készített az adott település
előző évi eseményeiről, illetve bemutatta a falu aktuális helyzetét. A dokumentum egy
példánya a tanácsi elfogadást követően a megyei levéltárba került. A kiadott feladat
szakmai kontrollját a levéltár egyik munkatársa látta el. A legtöbb település esetében
egészen a rendszerváltozásig folytatódott a krónikaírás, tehát a falvakban 1972 és 1990
között születtek változó igényességű és terjedelmű forrásanyagok.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó ó települések program
(www.fete.hu) a leghátrányosabb helyzetű magyarországi kistelepülések szociális rehabilitációját, az ott élő emberek társadalmi integrációját szolgálja
. Az 1767es úrbéri pátens, majd a helyi népesség szempontjából kedvezőtlenül szervezett, a nagybirtokokat megerősítő, 1848-at követő tulajdonrendezés megpecsételte az itt élő népesség
sorsát, s a 19. század végére kialakult az önpusztító „egyke” kultúra, amely jelentősen meggyengítette a hagyományos falusi közösségeket
1948-tól 1965-ig a vizsgált térség jelentős része (a jugoszláv határvonal tizenöt kilométeres körzetében) szigorúan ellenőrzött, csak hatósági engedéllyel látogatható határövezetként működött (Saád, 2010). A gazdaság szocialista átalakítása során megkezdődött
a népességcsere a képzettebbek elvándorlásával, alacsonyabb státuszú rétegek beáramlásával, illetve az erdei telepeken élő beás cigányság falvakba költöztetésével. Az Ormánság lakóinak harmadát veszítette el ezekben az évtizedekben A továbbiakban a népességcserével, az etnikai szegregációval és a falusi intézmények, szolgáltatások visszaszorulásával kapcsolatos helyi tapasztalatok bemutatására
kerül sor három ormánsági kistelepülés falukrónikái alapján.
A kutatás legfontosabb célja az volt, hogy árnyaltan, helyi kontextusban értelmezzük
a falusi tér kiüresedésével, a negatív irányú migrációs trendekkel és a szegregációval kapcsolatos jelenségeket, s olyan megállapításokat fogalmazzunk meg, amelyek értelmezik
a jelenlegi problémákat, illetve segítik megoldásukat. A krónikák szövege természetesen nem tekinthető tárgyilagos látleletnek a késő Kádár-korszak világáról. A szövegek
a krónikaírók személyes véleményét, látásmódját tükrözik, s – mivel a megyei rendelet
csak kereteket adott a munkához – már a témák és események szelekciója is a szerzők
választásán múlott.
A Sellyei járás vizsgált településeinek közös vonása az etnikai szegregáció. A hetvenes
években már előrehaladott volt a hagyományos paraszti közösségek felbomlása. Az önkizsákmányolásra épülő háztáji termelés még együttműködést generált a helyi társadalomban, a többletmunkával megszerezhető jövedelmek még hozzájárultak a falvak népességmegtartó erejéhez, de a fiatalok egyre nagyobb számban hagyták el a vidéki tereket
a jobban jövedelmező ipari-kereskedelmi munkahelyek és a könnyebb, kényelmesebb
városi élet reményében. Erről tanúskodnak a krónikák feljegyzései is:
A határhoz közeli, fejlesztésre alkalmatlannak tartott területeken a hatóságok nem
engedélyezték új építési parcellák kijelölését. A krónikák szerint erre nem is volt igény,
mert egyre több volt az üres ház a faluban (Hirics, 1978).
Az ötvenes évektől zajló, gyakran erőszakos telepfelszámolások során a beás cigány
családokat (tanácsi intézkedések és támogatás révén) a környező kistelepülések üresen
maradt házaiba költöztették
„Összefoglalva megállapítható, hogy Hiricsben ez évben fejlődés nem volt. Több család elköltözött a faluból, házukat cigány családoknak vették meg. Egy házat lakhatatlanság címén lebontottak” (1979). Majd később: „…népesség szempontjából a cigány lakosságnál növekvő, a magyaroknál csökkenő, az építkezés szempontjából stagnáló képet mutat a község” (Hirics, 1981). A krónikákban különböző forráselemek utalnak a fokozódó népességcserére (például a cigány
tanulók arányának növekedése az iskolában, az elköltözők és beköltözők leírása
A többségi társadalom által helyesnek tartott viselkedési normák átadása számos
ismeretterjesztő előadás tárgyául szolgált a falvakban. Gilvánfa (1981): „A sellyei nőgyógyász a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet a gyermekvállalással, neveléssel kapcsolatban,
majd a fogamzásgátlás lehetőségeit ismertette…”
A cigány népesség beilleszkedésével kapcsolatban számos panasz és probléma fogalmazódik meg a krónikákban... Megjelennek ugyanakkor az integrációra és a békés együttélésre utaló feljegyzések
is – előítéletektől nem mentesen. Több helyen egyértelmű annak elismerése, hogy az
adott településen lakó cigány családok törekednek arra, hogy a többségi társadalom
által elfogadott normák szerint éljenek
Érdekes és fontos trend mutatkozik a hetvenes évek végétől: a cigányság mobilabb,
felzárkózó rétege – az elköltöző fiatalokhoz hasonlóan – elhagyja a szegregálódott településrészeket, és magasabb státuszú falvak irányába költözik. A cigány népesség társadalmi integrációjának legfontosabb faktoraként a főállásban végzett munka jelenik meg
a falukrónikákban:
A felzárkóztatás feladatában a munkáltatóknak is komoly szerepük van: „A pécsi
Bőrgyár képviselője megjelent a tanácsi kirendeltségen […] húsz fiatal cigány lány és asszony jelentkezett nemsokára. A Bőrgyár nap mint nap munkahelyre és hazaszállítja a dolgozó nőket. Ezt
igen pozitívan lehet értékelni. Más vállalat is követhetné a Bőrgyár példáját.
Az asszimilációs hajlandóságot számos területen számonkérték a kényszerrel felszámolt erdei telepekről érkező cigány családoktól
A foglalkoztatás és a szorgalmas munkavégzés mellett fontos eleme volt az integrációnak a megfelelő lakhatás, a többségi
társadalom elvárásaihoz alkalmazkodó családszerkezet (alacsonyabb gyermekszám) és
a szabadidő megfelelő eltöltése is. Az elvárások gyakran ellentmondásosak, teljesíthetetlenek voltak. Az állami segítségnyújtás már nem fedezte a megvásárolható ingatlanok
árát, és több családfő – a folyamatos munkaviszony hiánya miatt – nem is volt jogosult
az állami támogatás igénybevételére.
A migrációs helyzet leírása a krónikákban erős egybeesést mutat Ladányi és Szelényi
északkelet-magyarországi, csenyétei kutatásaival.
A kilencvenes években, a teljes foglalkoztatottság megszűnésével és az alacsonyabb
képzettséget kívánó munkahelyek visszaszorulásával jelentősen csökkent a cigányság
foglalkoztatási mobilitásának esélye, miközben – átidomítva, a nyílt rasszizmus elhallgatása mellett – fennmaradt az asszimilációs kényszer.
A falukrónikák rögzítésével megbízott községi tanácsok a kis falvak többségében nem
működtettek önálló hivatalt, a körzetesítési trendek és összevonások eredményeként
csak települési képviselőket delegálhattak a nagyobb, központi szerepkörrel felruházott
községekben működő közös tanácsokba. Hirics Vejtiben, majd a Vajszlón székelő közös tanács tagközségeként működött.
Postahivatalok voltak a kisebb falvak többségében, de a vizsgált időszak során számos megszünt.
A dokumentumok tanúsága szerint napi szintű orvosi ellátás csak a nagyobb településeken valósult meg. A falvak többségébe kéthetente látogatott el az orvos, ekkor került
sor csecsemő-tanácsadásra is .„A téli hónapokban a tanácsadás elmarad, mert a rendelőt a benne lévő kis olajkályhával nem lehet megfelelően befűteni” (Hirics, 1978).
A rendszerváltozást követően, a termelőszövetkezetek és más gazdasági egységek megszűnésével fokozatosan beszűkültek a helyi munkalehetőségek, s visszaszorult az ingázás, valamint a háztáji termelés jelentősége. A szolgáltatások és intézmények leépülése
felerősítette a negatív migrációs trendeket, melyek hatásaként erodálódott a társadalomszerkezet: állandósult a képzettebb, motiváltabb népesség elvándorlása, s – az alacsony ingatlanárakkal összefüggésben – fokozódott a leszakadó népesség koncentrációja. A kirekesztettség
és a válsághelyzet állandó tényezőként jelenik meg az itt élő családok mindennapjaiban
A fenti nehézségek kiegészülnek még a lakosság magas szintű eladósodottságával, az oktatási rendszerrel kapcsolatos negatív attitűdökkel, a korai iskolaelhagyás és
a tinédzserkori gyermekvállalás összekapcsolódásával, illetve a családi viszonyok rendezetlenségével és konfliktusaival.
. Az itt élő emberek és családok számára a lakóhely nem választás kérdése; a térben elfoglalt pozíciójuk sokkal inkább egymáshoz kapcsolódó, gyakran ellentmondásos, a politikai hatalom által generált kényszerhelyzetek eredményeként fogható
fel. A többségi társadalom által támasztott igazodási követelmények jellemzően nem
alkalmazkodnak az integrációs presszió által érintett csoport lehetőségeihez és speciális élethelyzetéhez."
Ilona igyekezett pár fényképpel is közelebb hozni e piciny falut , Hiricset, melynek lakossága a fentieket olvasva sokszorosan hátrányos helyzetben van.
Nagy köszönet érte! Ha nem járt volna Hiricsen valószínűleg sosem kerül szemünk elé, a fenti -kiemelten fontos - TANULMÁNY.
A gólya hosszú vándorútján szerencsére fészket építetett itt is.
Szerencsére Hiricsnek is van videós bemutatója.IME:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése