Hilda küldött nekünk egy újabb Petőfi Sándor utcatáblát, Nagy köszönet érte, s természetesen most is következik a köszönő/ajándék Petőfi vers: Világosék a csillagos éjszaka
Balatonamádibana" rézkorszakból két vízparti lakóhely ismeretes, bronzkori edények kerültek napfényre és 2000 évvel ezelőtt kezdődött a rómaiak betelepülése. A talajból előkerült az a vízvezeték, amely a közeli források vizét a római majorgazdaságokhoz vezette.
Almádit első alkalommal egy 1493-ban keletkezett, szőlő adás-vételéről szóló oklevélben említik. A későbbi írásos emlékekben folyamatosan szőlőhegyként, majd hegyközségként említik Almádit. Földesura a Veszprémi Káptalan volt, akinek tizedet fizettek a szőlőbirtokosok. A szőlőket szabadon adhatták-vehették a birtokosok, természetesen a Káptalan tudtával, hiszen a földesúrnak tudnia kellett ki fizeti, netán nem fizeti a tizedet.. Az
1880-as évek végén a filoxéra járvány csaknem teljesen kipusztította a szőlőket. Ezzel felerősödött a szőlőbeli épületek nyaralóként való használata, illetve hasznosításának tendenciája. Ez a folyamat nem állt le az új szőlőtelepítések után sem. Az esetenként több katasztrális hold nagyságú szőlőbirtokon – gyakran a régi pince-présház épület átalakításával – téli használatra is alkalmas nyaraló épületet építettek. A birtokok több parcellára történt felosztását ennek az igénynek a megjelenése indukálta.
Az írásos források szerint a fürdőélet 1874-ben indult meg Almádiban, ugyanis ez volt az első hivatalosan megnyitott szezon. Brenner Lőrinc veszprémi építőmester, egyben almádi szőlőbirtokos, 1877-ben építette meg az első nyolc fürdőkabint a Káptalantól bérelt, az örökmécses közelében, a kikötő felé eső területen. Itt meg kell jegyezni, hogy akkori időben a Balaton vize is a települések, illetve a földesúr tulajdona volt. Ezt a kis építményt az 1883-ban alakult Almádi Fürdő Rt. folyamatosan bővíttette egészen az 1926-ban történt lebontásáig, amikor már 130 kabin állt a vendégek rendelkezésére.
A település kialakulásában és fürdőhellyé válásában meghatározó tényező volt két almádi részvénytársaság: az 1883-ban alakult Almádi Fürdő Rt., majd ennek felszámolása után az 1918-ban alapított Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt. Működésük átfogta az 1883 és 1939 közötti, nem könnyű időszakot, amely alatt Almádi a válságok és gazdasági krízisek ellenére is dinamikusan fejlődött. Mindkét részvénytársaság működésének ideje alatt sok minden épült, a magánszemélyek által épített nyaralókon, illetve lakóházakon kívül. Közülük nagyon kevés maradt fenn napjainkig.
1899 tavaszán az Almádi Fürdő Rt. és az Országos Magyar Kneipp Egyesület megegyezett egy Kneipp Intézet Almádiban történő létesítésében. Az elhatározást gyors cselekvés követte és már 1899. július 10-én megnyílt, a rövid idő alatt nagy népszerűségre szert tett „Gyógyház”. Bevezetésre került a Kneipp-féle vízkúra, Ricikli-féle nap- és légfürdő, valamint a Lahmann-féle egészséges táplálkozási rend. Ezen bevezetett kúrák alapján Almádi gyógyfürdői rangot kapott 1889-ben bekapcsolódott Almádi a rendszeres balatoni hajóforgalomba, 1909-ben a vasúti közlekedés is megindult.
Nyaranta jómódú polgárcsaládok népesítették be a partot. Az egykori újságok tenisz, úszó, póló és atlétika, vitorlás versenyekről tudósítanak, de beszámolnak estélyekről, műkedvelő előadásokról, gyermekbálokról és tombolaestélyekről is. Az egykori képeslapokról hosszú ruhás, napernyős hölgyek mosolyognak ránk, kalapos gavallérok sétálnak a parti sétányon, a zenepavilonból, a vendéglők kerthelyiségéből szinte hallatszik a cigányzene, vidám, pezsgő nyarak emléke éled.
A mai város négy településrész: Vörösberény, Almádi, Káptalanfüred és Budatava összefonódásából fejlődött ki.
Almádi városrészben – korából adódóan – kevés műemlék jellegű látnivaló akad, de a század elejéről megmaradt facsipkés, verandás villák igazi helyi érdekességek. Kiemelkedő jelentőségű az 1930-ban épült Szent Imre katolikus templom, anyaga permi vörös homokkő, a környék jellegzetes kőzete és építőanyaga. Mellette, a Szent Jobb kápolnában látható a budai várból a II. világháború után idemenekített Szent Istvánt ábrázoló aranymozaik. A templom egyedülálló „ereklye-családdal”: a Szent Jobb egy fragmentumával, Szent Imre és Boldog Gizella ereklyéivel is rendelkezik."
Hildától kaptuk a fényképeket. Nagy köszönet érte, a köszönő/ajándék Petőfi vers is következik lelkes gyűjtőmunkájért, most egy klasszikus, mindannyiunk által ismert Petőfi vers az . AranyJánoshoz következik . Női hangon. Sajnos az előadó neve nincs feltüntetve, de így akár mi magunk is lehetnénk általa. Hilda Petőfi teres táblái is többfélék. A nem oly régi központi, az '50-60-as évek beli klasszikus és a harmadik igazán modern, személyes hagvételű. Nagy köszönet érte.
Kápolnásnyék községünk nevében hordozza, a honfoglaló Nyék törzs nevét. Történelmi szerepe azonban korábbra nyúlik vissza, mert bronzkori letek bizonyítják, hogy az őskorban is lakott volt.
A honfoglalás után, Koppány legyőzését követően feltehetően királynéi birtok lett. Első írásos említés 1193-ból származik.
A török időkben súlyos adókat fizetett a magyar királynak és török szultán adószedőinek is. , Népessége megcsappant, majd 1543-ban lakatlanná vált.
"Minden jel arra mutat, hogy legkésőbb a 14. századra kialakult és ezt követően számban is gyarapodott az a nemesi közbirtokosság, amely Kápolnásnyék társadalmi és gazdasági fejlődésében — leszámítva természetesen a török megszállás másfél évszázadát — egészen a legújabb korig meghatározó szerepet játszott. Még az sem teljesen kizárt, hogy ezek a 15—16. századi közbirtokosok az egykori Nyék törzsbeli szabadok leszármazottai voltak."
A falu csak 1772 után kezdett újra benépesedni. S nem kisebb kötőnk mint Vörösmarthy Mihály itt született 1800-ban.Ekkor még két részből állt a falu. Alsó és felső Nyék néven
A település fejlődésére a Budapest -Székesfehérvár közötti vonatközlekedés sem hozott nagy változás, , majd az 1930-a évek idegenforgalmi, kerskedelmi fellendülése hozott változást . Ebben az időszakban telefonközponttal, csendőrőrssel, körzeti orvosi rendszerrel, vasútállomással és malommal gyarapodott a település.
A fejlődést a második világháború visszavetette (nagy páncélos csaták voltak a község területén és környékén), a lakosság jelentős része kihalt, és a település elmaradt a környék többi településétőlAz 1970-80-as években önálló közigazgatása sem volt a velencei nagyközság iagazgatta a falut.
Függetlenségét 1990-ben 1 nyerte vissza, és komoly fejlődésnek indult, így ismét a Velencei-tó idegenforgalmának egyik háttérbázisává vált, ahol számos új kereskedelmi és szolgáltató létesítmény jött létre, és az infrastruktúra is gyors ütemben fejlődött.
Ilona az Ormánság egy 3. településére is ellátogatott , így Vejti Petőfi utcája is gyűjteményünk része lehetett. Nagy köszönet érte, s természetesen a köszönő/ajándék Petőfi vers is következik: Pinty úrfi.
Megint egy újdonság e piciny faluból - Petőfi utcatáblák gyűjtése során- itt egyszerűen az utca neve és a ház száma fehér festékkel került felfestésre a ház falára.Sok egyedi készítésű petőfis utcatáblára lelt szerzőcsoportunk, de ilyen egyszerűen , falra festve Petőfi neve, az első.
Virtuálisan is végigsétálhatunk Vejti Petőfi Sándor utcáján, lévén ez az országút, ami összeköti a települést a szomszédos falvakkal. Szép épületeket láthatunk, s nagy tereket . Érdemes 1-2 percet megnézésére fordítani . Petőfi utca Vejti
Vejti , a térség legdélebbi fekvésű falvai közé tartozik, központja alig egy kilométerre fekszik a Dráva folyótól, amely itt természetes határt képez Magyarország és Horvátország között.
Vejti már régóta lakott hely lehetett. A faluban építkezések, alapozások alkalmával többször kerültek elő cseréptöredékek, régi pénzérmék.
Ilona újabb Petófi utcás táblával örvendeztetett minket.Egyéni kivitelzés úgy gondolom, s persze párja nincs is. Nagy köszönet érte, s a köszönő/ajándék Petőfi vers most: István öcsémhez
Címere nincs a falunak, így a határát jelző tábla kerül a címer helyére, amit szintén Ilona fényképzett le nekünk. Közönet érte
Hirics (Kő-) nevét egy 1224.ből származó oklevél említi először. 1346-ban ugyancsak említik egy oklevélben. Kuhyrich néven. Területe a pécsi káptalan birtoka volt már 1244-ben is. https://hu.wikipedia.org/wiki/Hirics
Azonban a tanácsi rendszerből fellelhető egy tanulmány, melynek pár részlete segít megismeri e kis lélekszámú (235 fő) falu sorsát http://real.mtak.hu/167702/1/3-Ragadics.pdf
"Az országban egyedülálló módon a Baranya Megyei Tanács 44/1971-es utasításával bevezette a községi krónikaírást,
konkrét szempontokat rögzítve a munkaanyagok elkészítéséhez. A községi tanácsok
egy-egy megbízottja, a vb-titkár által kijelölt személy leírást készített az adott település
előző évi eseményeiről, illetve bemutatta a falu aktuális helyzetét. A dokumentum egy
példánya a tanácsi elfogadást követően a megyei levéltárba került. A kiadott feladat
szakmai kontrollját a levéltár egyik munkatársa látta el. A legtöbb település esetében
egészen a rendszerváltozásig folytatódott a krónikaírás, tehát a falvakban 1972 és 1990
között születtek változó igényességű és terjedelmű forrásanyagok.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Felzárkózó ó települések program
(www.fete.hu) a leghátrányosabb helyzetű magyarországi kistelepülések szociális rehabilitációját, az ott élő emberek társadalmi integrációját szolgálja
. Az 1767es úrbéri pátens, majd a helyi népesség szempontjából kedvezőtlenül szervezett, a nagybirtokokat megerősítő, 1848-at követő tulajdonrendezés megpecsételte az itt élő népesség
sorsát, s a 19. század végére kialakult az önpusztító „egyke” kultúra, amely jelentősen meggyengítette a hagyományos falusi közösségeket
1948-tól 1965-ig a vizsgált térség jelentős része (a jugoszláv határvonal tizenöt kilométeres körzetében) szigorúan ellenőrzött, csak hatósági engedéllyel látogatható határövezetként működött (Saád, 2010). A gazdaság szocialista átalakítása során megkezdődött
a népességcsere a képzettebbek elvándorlásával, alacsonyabb státuszú rétegek beáramlásával, illetve az erdei telepeken élő beás cigányság falvakba költöztetésével. Az Ormánság lakóinak harmadát veszítette el ezekben az évtizedekben A továbbiakban a népességcserével, az etnikai szegregációval és a falusi intézmények, szolgáltatások visszaszorulásával kapcsolatos helyi tapasztalatok bemutatására
kerül sor három ormánsági kistelepülés falukrónikái alapján.
A kutatás legfontosabb célja az volt, hogy árnyaltan, helyi kontextusban értelmezzük
a falusi tér kiüresedésével, a negatív irányú migrációs trendekkel és a szegregációval kapcsolatos jelenségeket, s olyan megállapításokat fogalmazzunk meg, amelyek értelmezik
a jelenlegi problémákat, illetve segítik megoldásukat. A krónikák szövege természetesen nem tekinthető tárgyilagos látleletnek a késő Kádár-korszak világáról. A szövegek
a krónikaírók személyes véleményét, látásmódját tükrözik, s – mivel a megyei rendelet
csak kereteket adott a munkához – már a témák és események szelekciója is a szerzők
választásán múlott.
A Sellyei járás vizsgált településeinek közös vonása az etnikai szegregáció. A hetvenes
években már előrehaladott volt a hagyományos paraszti közösségek felbomlása. Az önkizsákmányolásra épülő háztáji termelés még együttműködést generált a helyi társadalomban, a többletmunkával megszerezhető jövedelmek még hozzájárultak a falvak népességmegtartó erejéhez, de a fiatalok egyre nagyobb számban hagyták el a vidéki tereket
a jobban jövedelmező ipari-kereskedelmi munkahelyek és a könnyebb, kényelmesebb
városi élet reményében. Erről tanúskodnak a krónikák feljegyzései is:
A határhoz közeli, fejlesztésre alkalmatlannak tartott területeken a hatóságok nem
engedélyezték új építési parcellák kijelölését. A krónikák szerint erre nem is volt igény,
mert egyre több volt az üres ház a faluban (Hirics, 1978).
Az ötvenes évektől zajló, gyakran erőszakos telepfelszámolások során a beás cigány
családokat (tanácsi intézkedések és támogatás révén) a környező kistelepülések üresen
maradt házaiba költöztették
„Összefoglalva megállapítható, hogy Hiricsben ez évben fejlődés nem volt. Több család elköltözött a faluból, házukat cigány családoknak vették meg. Egy házat lakhatatlanság címén lebontottak” (1979). Majd később: „…népesség szempontjából a cigány lakosságnál növekvő, a magyaroknál csökkenő, az építkezés szempontjából stagnáló képet mutat a község” (Hirics, 1981). A krónikákban különböző forráselemek utalnak a fokozódó népességcserére (például a cigány
tanulók arányának növekedése az iskolában, az elköltözők és beköltözők leírása
A többségi társadalom által helyesnek tartott viselkedési normák átadása számos
ismeretterjesztő előadás tárgyául szolgált a falvakban. Gilvánfa (1981): „A sellyei nőgyógyász a szülők felelősségére hívta fel a figyelmet a gyermekvállalással, neveléssel kapcsolatban,
majd a fogamzásgátlás lehetőségeit ismertette…”
A cigány népesség beilleszkedésével kapcsolatban számos panasz és probléma fogalmazódik meg a krónikákban... Megjelennek ugyanakkor az integrációra és a békés együttélésre utaló feljegyzések
is – előítéletektől nem mentesen. Több helyen egyértelmű annak elismerése, hogy az
adott településen lakó cigány családok törekednek arra, hogy a többségi társadalom
által elfogadott normák szerint éljenek
Érdekes és fontos trend mutatkozik a hetvenes évek végétől: a cigányság mobilabb,
felzárkózó rétege – az elköltöző fiatalokhoz hasonlóan – elhagyja a szegregálódott településrészeket, és magasabb státuszú falvak irányába költözik. A cigány népesség társadalmi integrációjának legfontosabb faktoraként a főállásban végzett munka jelenik meg
a falukrónikákban:
A felzárkóztatás feladatában a munkáltatóknak is komoly szerepük van: „A pécsi
Bőrgyár képviselője megjelent a tanácsi kirendeltségen […] húsz fiatal cigány lány és asszony jelentkezett nemsokára. A Bőrgyár nap mint nap munkahelyre és hazaszállítja a dolgozó nőket. Ezt
igen pozitívan lehet értékelni. Más vállalat is követhetné a Bőrgyár példáját.
Az asszimilációs hajlandóságot számos területen számonkérték a kényszerrel felszámolt erdei telepekről érkező cigány családoktól
A foglalkoztatás és a szorgalmas munkavégzés mellett fontos eleme volt az integrációnak a megfelelő lakhatás, a többségi
társadalom elvárásaihoz alkalmazkodó családszerkezet (alacsonyabb gyermekszám) és
a szabadidő megfelelő eltöltése is. Az elvárások gyakran ellentmondásosak, teljesíthetetlenek voltak. Az állami segítségnyújtás már nem fedezte a megvásárolható ingatlanok
árát, és több családfő – a folyamatos munkaviszony hiánya miatt – nem is volt jogosult
az állami támogatás igénybevételére.
A migrációs helyzet leírása a krónikákban erős egybeesést mutat Ladányi és Szelényi
északkelet-magyarországi, csenyétei kutatásaival.
A kilencvenes években, a teljes foglalkoztatottság megszűnésével és az alacsonyabb
képzettséget kívánó munkahelyek visszaszorulásával jelentősen csökkent a cigányság
foglalkoztatási mobilitásának esélye, miközben – átidomítva, a nyílt rasszizmus elhallgatása mellett – fennmaradt az asszimilációs kényszer.
A falukrónikák rögzítésével megbízott községi tanácsok a kis falvak többségében nem
működtettek önálló hivatalt, a körzetesítési trendek és összevonások eredményeként
csak települési képviselőket delegálhattak a nagyobb, központi szerepkörrel felruházott
községekben működő közös tanácsokba. Hirics Vejtiben, majd a Vajszlón székelő közös tanács tagközségeként működött.
Postahivatalok voltak a kisebb falvak többségében, de a vizsgált időszak során számos megszünt.
A dokumentumok tanúsága szerint napi szintű orvosi ellátás csak a nagyobb településeken valósult meg. A falvak többségébe kéthetente látogatott el az orvos, ekkor került
sor csecsemő-tanácsadásra is .„A téli hónapokban a tanácsadás elmarad, mert a rendelőt a benne lévő kis olajkályhával nem lehet megfelelően befűteni” (Hirics, 1978).
A rendszerváltozást követően, a termelőszövetkezetek és más gazdasági egységek megszűnésével fokozatosan beszűkültek a helyi munkalehetőségek, s visszaszorult az ingázás, valamint a háztáji termelés jelentősége. A szolgáltatások és intézmények leépülése
felerősítette a negatív migrációs trendeket, melyek hatásaként erodálódott a társadalomszerkezet: állandósult a képzettebb, motiváltabb népesség elvándorlása, s – az alacsony ingatlanárakkal összefüggésben – fokozódott a leszakadó népesség koncentrációja. A kirekesztettség
és a válsághelyzet állandó tényezőként jelenik meg az itt élő családok mindennapjaiban
A fenti nehézségek kiegészülnek még a lakosság magas szintű eladósodottságával, az oktatási rendszerrel kapcsolatos negatív attitűdökkel, a korai iskolaelhagyás és
a tinédzserkori gyermekvállalás összekapcsolódásával, illetve a családi viszonyok rendezetlenségével és konfliktusaival.
. Az itt élő emberek és családok számára a lakóhely nem választás kérdése; a térben elfoglalt pozíciójuk sokkal inkább egymáshoz kapcsolódó, gyakran ellentmondásos, a politikai hatalom által generált kényszerhelyzetek eredményeként fogható
fel. A többségi társadalom által támasztott igazodási követelmények jellemzően nem
alkalmazkodnak az integrációs presszió által érintett csoport lehetőségeihez és speciális élethelyzetéhez."
Ilona igyekezett pár fényképpel is közelebb hozni e piciny falut , Hiricset, melynek lakossága a fentieket olvasva sokszorosan hátrányos helyzetben van.
Nagy köszönet érte! Ha nem járt volna Hiricsen valószínűleg sosem kerül szemünk elé, a fenti -kiemelten fontos - TANULMÁNY.
A gólya hosszú vándorútján szerencsére fészket építetett itt is.
Szerencsére Hiricsnek is van videós bemutatója.IME:
Mközben Románia, Szerbia magyar lakta településein sorra emelik a szobrokat Petőfiről, avatják az emléktáblákat a Petőfi bicenteráium alkalmából, -magyar kormány pénzbeli támogatásával.-
Idehaza Petőfi nevének elvétele történt az ország egyik legnagyobb laktanyájáról.
Mária Terézia Laktanya, immár, a hajdan volt Petőfi Latanya
S hamár így lett, akkor érdemes kicsit felfrissíteni ami Mária Teréziáról és uralkodásáról dióhéjban tudható.
" Mária Terézia a Habsburg-házból származó német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, valamint Lotaringiai Ferenc császár hitveseként német-római császárné 1745 és 1765 között.Wikipédia "
" Mária Teréziára a trónon sulyos helyzet várakozott. A garantiák, melyekkel atyja az ő örökösödési jogát biztosítani törekedett, erőtleneknek bizonyúltak. ....A porosz király hirtelen Siléziára tört és elfoglalta e tartomány nagy részét.
A magyar koronázó országgyűlés 1741 május 14-én kezdődött Pozsonyban. Majdnem két század óta először történt ismét, hogy a ki magyar királylyá lett, nem volt római császár, vagy a világ ez első koronájának várományosa.
Mária Terézia június 20-án érkezett Pozsonyba magyar ruhában; másnap, szólott először a trónról az ország rendeihez latinúl, miután a kanczellár a királyi propositiókat magyarúl előadta. Négy nappal később megvolt a koronázás. A királyné magyar szabású ruhában, zöld selyemmel bevont, hat lovas hintón érkezett Szent Márton templomába
A Duna-parton, a királydomb alatt, leszállt kocsijából, felült gazdagon, magyarosan felszerszámozott fekete paripájára, és felugratott a dombra, a honnan a hagyományos négy kardvágást a világ négy része felé, a királyi karddal megtevé.
„Megtartom eskümet, melyet a nemzet jogaira tettem!” mondá a királynő az ellenzék egyik legfőbb emberének, a bán, tábornok és ekkor országbíró Esterházy Józsefnek,
a külső veszély nőttön nőtt. A bajor választó, kinek Francziaország is segélyére sietett, már-már betört Ausztriába. Az osztrák sereg, mely Mária Teréziát védhette volna, csekély volt, szét volt szórva Olaszországban, Belgiumban, vagy szerencsétlenűl harczolt Siléziában a poroszokkal. A bajor határ és Bécs közt nem volt számba vehető sereg, mely a betörő ellenségnek útját állhatta volna. A közel, közvetlen veszélylyel szemben még csak egy eszköz maradt: a magyarokhoz fordúlni, fölfedezni előttük a helyzet válságos mivoltát és Magyarország egész erejét vetni a hadi eldöntés serpenyőjébe
Mária Terézia szólott, szemmel láthatólag megindúlva. „Szomorúan, mindenkitől elhagyatva fordúlunk a tekintetes Statusokhoz, örökös tartományunknak, Ausztriának megvédése tárgyában. ..
mialatt beszélt, mély megindúlás fogta el a rendeket. Köny tolúlt a férfiak szemébe és felriadt a kiáltás: „Éltünket és vérünket!”Főrendek és rendek rögtön vegyes ülést tartottak. Bizottságot küldtek ki, és délután már új gyűlésben tárgyalták a javaslatot: keljen föl az ország egész erejével! Ez indítványt egyhangúlag elfogadták... .Kihirdették az általános nemesi fölkelést. Harminczezer embert ajánlottak a rendes hadseregre. Felállítottak hat gyalogezredet,...A magyarok föllépése megfordítá a hadi szerencse kerekét. Az év végén Mária Terézia már visszatérhetett székvárosába. Két hónap múlva (1742 február 13) hadai Münchenben voltak. A porosz király, Siléziát megtartva, kibékűlt
Mária Terézia elvégre is szerencsésen megküzdött a veszélyekkel, melyek trónját fenyegették, és megtarthatá, Siléziát és némely olasz részeket kivéve, atyjának többi örökét.
E győzelmének legnagyobb részét a magyar nemzetnek köszönhette a királynő. A magyar nemzet nem fukarkodott vérével a hét éves háborúban sem, melyben a királynő azt, mit az örökösödési háborúban a poroszok ellen elvesztett, vissza akarta szerezni. A háború második évében Hadik András altábornagy, kőszegi születésű, katona fia, 3000 emberrel, jobbára huszárokkal, szluini és gradiskai határőrökkel Berlin előtt termett (1757 okt. 16), a város egyik kapuját belövette, az eléje vonúlt őrséget szétszórta. .....
Idő folytán sok rész elszakadt a magyar koronától, s idegen kormányzat alá kerűltek kivált oly vidékek, melyeket aránylag nem rég foglaltak vissza a törököktől. E területeken új viszonyok keletkeztek, melyeket egyszerűen figyelmen kivűl hagyni nem lehetett. Különösen a XVII. század végén bevándorlott szerbek, önállóságra törekvő végbeli katona-nép, képezett statust a statusban, és csak nehezen tudott a magyar állam keretébe beilleszkedni. Mária Teréziának hosszú uralkodása e tekintetben a sérelmeket úgy szólván mind megszűntette. Csak az erdélyi részek visszakapcsolása maradt végrehajtatlan; de a királynő elismerte, hogy Erdélyt mint magyar király, a magyar korona jogán birja. ....
Az 1741: XVIII. törvényczikk értelmében hét év alatt (1743–1750) megszűnt e végvidék s Csanád Arad, Bács megyék polgári kormányzata alá kerűlt. Szuboticza, Zombor és a péterváradi sánczból, a bácsmegyei szerbek főhelyeiből, Szabadka, Zombor, Újvidék szab. kir. városok lettek, és csak Tétel vidéke maradt meg néhány községgel katonai – csajkás – területnek, mint utolsó maradványa a régi naszádos hadnak, mely a XV. és XVI. század hadi történetében oly jelentékeny szerepet játszott.
Ugyan e tájt megszűnt a kamarai administratio a Száva-Dráva közt, és a mai Slavoniában megalakúltak Pozsega, Szerém, Verőcze vármegyék (1745). A horvát megyéket is rendezte a királynő magyar mintára. Jobb közigazgatás végett 1767-ben a bán közvetetlen kormányzása helyett, bár a horvátok nem akarták, horvát kir. kormánytanácsot állított fel Varasdon; de már 1779 július 30-án, mint feleslegest, megszűntette, és teendőit a magyar kir. helytartótanácsra bízta. Szintúgy megszűntette a szerbek ügyeit kezelő udvari bizottságot a Deputatio Illyricát, s a Declaratorium Illyricumban (1779) biztosítá egyházi autonomiájukat, de az állami kormányzatot a magyar kanczellárra ruházta. Hogy útat nyisson a magyar kereskedelemnek, délnyugaton visszacsatolta a Zrinyiek és Frangepánok bukása óta Belső-Ausztriához tartozott adriai tengermelléket. Hozzá adta (1776) Krajnából Fiumét, 1779 óta a magyar szent koronának külön területét; éjszakon pedig Lengyelország első felosztásakor, melyet különben, mint jogtalant, kárhoztatott, visszaszerezte a szepesi városokat, melyeket még 1412-ben Zsigmond zálogosított el, s melyeknek visszaszerzése századokon át hő, de sikertelen óhajtása volt a hazafiaknak.
Alatta nyerte meg végleges szervezetét a katonai végvidék, melyet lényegileg a legújabb időig megtartott. Az Adriától Orsováig vonúlt az erős öv, mely – kivált akkor – megvédte az országot a pestis s a rabló, vad szomszéd becsapásai ellen, és e végek nyers, elvadúlt népét, nem minden nehézség, nem minden küzdelem nélkűl katonai vas fegyelemmel a civilisatióra szoktatta. 1762 óta a határőrvidék kiterjedt Erdélyre is, Oláhország és Moldva határaira. A mindig katona székelyekből Csíkban és Háromszéken, és az oláhoknak szabad, katonáskodásra alkalmas elemeiből, négy gyalog és két lovas ezred alakúlt. 1778-ban végbe ment az, mit az ország már 1723 óta sürgetett: visszakapcsolták, magyar kormányzat alá helyezték a „Bánság”-ot, melyet eddig katonai, majd osztrák kamarai kormány igazgatott. Hatvankét év alatt a puszta, mocsáros tartomány ez idegen, de gondos kezek alatt csodálatosan felvirágzott.
Legalább felelvenítettük e hír kapcsán , hogy honnan ered , hogyan alakult ki Nagy-Magyarország tévképzete, ami valójában a Habsburg - császárság területének egy része volt, s nem önálló állam..
S azt is, hogy a kor magyar nemesei mily könnyedén, ajánlották fel alattvalóik életét Mária Terézia háborúja céljára.
Ilonától kaptuk a vajszlói képeket, a Petőfi utcatabláról és más fényképeket is a település nevezetességeiről. Szokásához híven. Nagy köszönet érte! A köszönő/ajándék Petőfi vers most is következik: A vén zászlótartó
Vajszló Petőfi utcáján virtuálisan is végigsétálhatunk a google maps segítségével.Petőfi utca virtuális séta
Vajszló nevét az oklevelek 1244-benemlítették először Woyzlou alakban írva mint a kovászdi vár vajszlói földjét, amelyet abban az évbenIV.Béla maygar király Ambrus ispánnak adott, és határát leíratta.
1257-ben Vajszlót a margit-szigeti apácák uradalmában is megemlítik amikor: Petre és Pál kovázdi vár jobbágyai vajszlói földjüket erdővel és kaszálóval együtt az i apácáknak adták zálogba, s ez évben IV. Béla király engedélyével az apácák szabad jobbágyai közé léptek olyan feltétellel, hogy amennyi földre szükségük van, azt maguknak megtarthatják, a többit az egyháznak adják.
A későbbi időkről nem találtam összefoglalót, csak különleges hirdetvényeket, írásokat az https://ormanysag.hu/irattar/ pl: "
Hirdetés legeltetés tárgyában, Vajszló, 1834. február 16.
1. Senki se merje akár mi névvel is nevezendő marháit különössen legeltetni, ha nem azokat egy közönséges pásztor őrizze.
2. Senki se merjen, – légyen az jobbágy, csordás, ökör pásztor, csikós vagy kanász, – baltát, fejszét, avagy akárminő vágó- metző- avagy tüzet tsináló szerszámot magával az erdőbe vinni, ottan pipázni avagy tüzet rakni.
Aki ezen fölsőbbi parantsolatok ellen vét, első esetre az nála találtatószerszámokat örökre el veszti, második esetre pedig kemény testbéli büntetést fog kapni, és az károkat mindenkor megtériteni.
vagy: Szerződés szlavóniai favágókkal, Vajszló, 1845. november 23.
...3.A fa vágók minden előre nem látható általuk okozott károkért egyik valamennyiért és mindnyájan egyért jót állani és a tett kárt bötsü szerint az Uradalmi pénztárba pótolni kötelssek lesznek.
vagy:
A „Kossuth Hírlapja” cikke a moholjáci révnél lezajló eseményekről
"Vajszló. Oct. 9-én. Alig értem haza a Dráva-vonalról oct. 5-én estve, már 6-án hajnalban felzaklatott a drávai biztos, Kőrösy István, hogy nyújtanék segéd-kezet az ellenséget szolgáló két komp elfoglalására a miholczai révben.....Szép holdvilágos este volt, a Dráva melletti falukból a dobszó harczias lármával töltötte bea vidéket, gyűlt az ember minta felhő a Dráva mind két partjain, száz tűz égett az éjben.
- Itt volt utolsó közlekedési eszközük rácz szomszédainknak, a baranyai Dráva mentében, mellyet midőn elfoglalánk, felényi erővel is biztosan vagyunk. Éber figyelem és elszánt akarat, kérlelhetetlen hosszú s folytonos üldözése a rabló csordának s pár hónap alatt mentve lesz hazánk. -Hetessy Dániel, vajszlói lelkész s nemzetőr főhadnagy.
Kossuth Hírlapja, 1848. okt. 14.
Ilona szép fényképei ízelítőt adnak a Dráva parti nagyközség jelenéről, melyet a hozzávűlogatott videók még tovább színesítenek
