Petőfi versei a képzőművészeket is megihleti. Tavaly is volt lehetőségünk Petőfi versével festmények formájában találkozni, Szilágyi Erzsébet képzőművész által
https://petofi200.blogspot.com/2022/03/szilagyi-erzsebet-petofi-sandor-mi-kek.html
Most, Petőfi : Az Alföld versének részletét láthatjuk a festményeken:
Magyar Árpád István festőművész által.
Kijevben 1970 óta élő festőművész , restaurátor, és a színdinamika tudósa
az alföldi táj akadálytalan távlatait,
a szabadság érzet elementáris erejét ,
s az égbolt végtelenjébe emelkedő képzelet érzést
festette meg vásznain.
Gyerekkoromban egy-egy hónapra az Alföldre mentem nyaralni, így újra és újra elámultam a korlátlan messzeségbe tekintés lehetőségétől. A levegő más ízétől. A Nap hőjének erejétől.
Az alábbi videóban, hacsak pár pillanatra is, de láthatjuk eredeti nagyságában a fenti képek egyikét, s megtudhatjuk azt is , hogy Magyar Árpád István 71 évesen is aktívan reflektál a világra, az eseményekre amelyek körülveszik
Számtalan kitüntetés, díj birtokosa
Magyar Árpád István ( sz 1951)
festőművész, restaurátor , tudós,
A Magyar Érdemrend Ezüst és Arany Fokozatának,
az Ukrán Érdemrend III. fokozatának
birtokosa
https://kmmi.org.ua/arckepcsarnok/muveszek/magyar-arpad-istvan
https://kmmi.org.ua/galeria/magyar-arpad-alkotasai
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Ott vagyok honn, ott az én világom
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. -
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése