2025. december 31., szerda

A 200. bejegyzés

2023 decemberében indult  a blogunk, tulajdonképpen folytatásaként  a korábbi  Petőfi utcák Budaörsi Olvasókör blognak, már  az Olvasókör keretein kívül. Azért ,mert  azok az  emberek (kb 35-en) akik lelkesen gyűjtötték abban az időben az utcatáblákát, Petőfiről szóló  írásokat, nem akarták, hogy vége legyen.

Megszerették, a  virtuális országjárást, a települések ről szóló videókat, történelmi  ismertetőket, azt, hogy minden  egyes  bejegyzéshez egy újabb  Petőfi vers, ( néhány többször, de más-más  előadókkal) .

Az elmúlt két  évben így összesen 145 különböző Petőfi vers  hangzott el,  vagy csendült  fel, zenés  változatban.

191 színész, verskedvelő egyszerű ember, énekes,  vagy  zenei együttes, képzőművész, alkotásán keresztül, író által, új és új színe , hangulata lett  Petőfi verseinek, vagy  a róla készült  szobrok  karakterét illetően. 

114 új település került  fel  virtuális országjárásunk térképére, a benne élők kicsit  jobb  megismerésével. 

Azt gondolom, hogy igazán méltó módon- ünnepeltük  Petőfit,  születésének 200. évfordulója kapcsán. A z 50 évvel későbbi  már egy  másik nemzedék feladata, remélhetően  öröme lesz. Én  kiváltságnak is  érzem, hogy a 150. és 200. ünnepet is átélhettem.  Fogadjátok szeretettel és köszönetemként az alábbi  két   videót. Remélem méltó lezárása lesz  ennek a projektenek. 

Kiss Eszter  színésznő irodalmi posztjait  nagyon megkedveltem, ajánlom figyelmetekbe a többi irodalmi estjének  videeo  változatát is. 

Ő is készített  Petőfi 200 kapcsán egy fél órás  összeállítást. Csodás, élménydús, valódi   irodalmi est Petőfiről, Petőfitől. 

 Fogadjatok  szeretettel, köszönetként a begyűjtött  utcatáblákért, szobrok, emléktáblák fényképeiért . A megtett  kilóméterekét. 



Kiss Eszter (1971)

színművész 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Eszter_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz


S hogy a zene  se maradjon  ki   végezetül 

Juhász Gyula : Petőfi centenárium


Hangraforgó együttes

F.Sipos Bea

Faggyas László

https://www.hangraforgo.hu/honlap_2015/rolunk.html

Itt pedig a blog azon összesítőjét adom át , ami a közvetenül a blog oldalán  nem látható. 

1. A blog megtekintésének összesítése


2.Azon országok vannak színezve , ahonnan  megtekintése  volt  a blognak. Érdekes  talán, hogy USA és  hazánk a két  legtöbb   érdeklődőt  mutat  az összesítés.


Ehhez egy megjegyzésem is tartozik. Ugyanis  két helyről, Honkongból és  Szingapurból  olyan  magas  megtekintést adott a statisztika 3-3000 körüli értéket, ami bizonyára  nem Petőfi iránti érdeklődés  miatt volt, hanem valószínűleg  hekker iskolák  gyakorlását  szolgálta. . Ezért is   van, hogy  a beküldőket   nem írtam  be  teljes névvel. 

3.A bejegyzések rangsora,  rákattintás  száma  alpján.




2025. december 30., kedd

Petőfi Sándor u - Mezőberény.

Egészen megdöbbentő, hogy ebben  a városban mennyi  Petőfi szobor /emlékszoba /emlékmű /emléktábla   van - Pluszban egy  Szendrei Júlia  mellszobor  és  természetesen Petőfi út is  található! Nem hiszem, hogy van még egy -ilyen méretű - település az országban ahol ennyiszer   Petőfi  kerül szemünk elé. A könyvtár Orlai Házként a rokoni kapcsolatot is őrzi , hiszen Orlai Petrik Soma festő másod unokatestvér is Mezőberényben született, nőtt fel. Az egyik legkorábbi mellszobor is  Mezőberényben található, a városhaza  falán. 1899-óta.  S indult  Petőfi,  Bem tábornok seregéhez, a fehéregyházi  ütközet előtt. 

A ggogle maps  segítségével (az alábbi linkre  kattintva)  virtuálisan  végig is sétálhtaunk a Petőfi Sándor  úton.

 Mezőberény Petőfi Sándor utcai séta a


Kallós Ede  (1866-1950)
szobrász

Petőfi emlékszoba 



1966. 03.15.
Schaár Erzsébet 
szobrász

Borsos Miklós (1906-1990)
szobrász
Egy szép riport  Borsos MIklóssal  a  Nők lapja  Petőfi  "kapcsolatáról" https://www.noklapja.hu/retro/2023/01/28/1972-verset-nezni-borsos-miklos-petofirol/ érdemes  elolvasni. 


1961
Petőfi emlékoszlop



2010.
Ifj. Szabó István
szobrász

2014.
ifj Szabó István


 S végül egy Petőfi  vers a mi nem hangzott  még el az elmúlt  két  év alatt: 

Hegyek között.


Szilvási Szilárd

színész 

https://karpatalja.ma/kultura/szinfalak_mogott/szinfalak-mogott-szilvasi-szilard-segedszinesz/



2025. december 29., hétfő

Petőfi Sándor utca- Szigetcsép

 Ili  gyűjtötte  be  Petőfi utcás házszámot ami nagyon modern! Külön világítás estére és aranyozott betúk, ez  a legújabb  divat ! (nem csak Petőfi utcáknál !) . Elegáns .Természetesen az ajándék Petőfi vers sem marad  el köszönetként Ilinek  és  a mi örömünkre is.  A címe: A virágnak megtiltani nem lehet




Polyák Anita  
színművész



https://www.nemzetijelkepek.hu/szigetcsep-kozseg

Szigetcsép

A Csepel-sziget  közepén  elhelyezkedő község már  rézkorban is lakott  volt, melyet  régészeti leletek támasztanak alá. A község első okleveles említését "Cséptelek" néven 1238-ból  ismerjük. Korábban "Chepteluk" volt a falu neve. 1283. október 19-én IV- László király  Moys mester özvegyének adta a birtokot, aki  Árpádházi hercegnő volt s a korábbi király (V.István) nádorának  felesége. 1290-ben Fenenna királyné az oklevelet átírja, és Moys özvegye által így a budavári apácák tulajdonába kerül a birtok. Akik még  a 15. században is a község birtokosai.

Az 1559-es török összeírásban "Csépány" néven pusztaként említették. A legkisebb adót fizették a lakói. Az elnéptelenedett falu a szultáni  halászbirtokhoz  tartozott.

A 150 éves török uralom pusztítása után a bécsi kormány elrendelte a vármegye nagy részének újratelepítését. Politikai okok miatt alig hoztak magyarokat a telepítőbiztosok. A községbe - mely ekkor már "Csép" néven szerepel - 1706 táján rácokat  telepítettek. Majd 1750 táján németek érkeztek Nürberg és Württemberg környékéről, magukkal hozva szőlőtermesztési kultúrájukat is. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szigetcs%C3%A9p


A  szerb telepesek  utódai  máig   hatóan  őrzik   identitásukat, LOVASSNÉ MATKOVICS MELÁNIA (Mimi néni) SZERB TANÍTÓNŐ EMLÉKÉRE (1903-1979) emléktáblát is avattak , amit Ili le is fényképezett 



A Német Nemzetiségi önkormányzat is őrzi  a sváb gyökereket, nyári tábort szervezve, amit évente  megtartanak


Ili  fotói 

(A gólyák nem igaziak, viszont télen is várják vissza  repülő  társaikat) 


S végül egy rövid  videós  séta  e nagymúltú  településen!